Amire büszkék vagyunk

2017-es Év Boltja verseny

A 2017-es Év Boltja versenyre 76 pályázat érkezett, amelyek fele került be a döntőbe az első körös, online értékelés alapján. A szakmai zsűri ezt követően személyesen ült össze, hogy újra átnézve a döntős üzleteket, összevessék véleményüket, meglátásaikat és kiosszák Az Év Boltja díjakat minden kategóriában és alkategóriában, illetve odaítéljék a különdíjakat. Ezt követően online szavazás útját talált gazdára Az Év Boltja 2017 Közönségdíja.

Az elbírálás főbb szempontjai voltak:

• Vevőbarátság (árukihelyezés, fogyasztói tájékoztatás, alkalmazkodás a vevők elvárásához, árukínálat, átlátható termékelhelyezés, világítás)
• A vásárlói tér funkcionalitása, használhatósága
• Fenntarthatóság, környezetbarát megoldások
• Az üzlet esztétikai kialakítása
• A külső, illetve belső dekorációk kreativitása
• Az üzlet kialakítása és márkájának, arculatának egysége, harmóniája
• Egyéb kimagasló megoldások, szolgáltatások, egyedi ötletek

Az Év Boltja 2017 verseny szakmai zsűrije a következő szaktekintélyekből állt:

• A zsűri elnöke: Tóth András, a Magyar Franchise Szövetség elnöke
• Ács Dóra, az Élelmiszer Szaklap főszerkesztője
• Bokor Rita, független tanácsadó
• Dörnyei Otília, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója
• Dr. Barna Sarolta, a NÉBIH Élelmiszerbiztonsági Kockázatkezelési Igazgatóságának vezetője
• Gyalay-Korpos Gyula, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke
• Gyarmati Petra, a Tobacco Magazin főszerkesztője
• Lengyel Antal, a Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesületének elnöke
• Murányi László, kereskedelmi szakértő
• Szabó Károly, a Kaméleon Reklám ügyvezető igazgatója és
• Szigeti Péter, a PPH Media tartalomfejlesztési vezetője

Ők lettek a kategóriagyőztesek és a különdíjasok:

Kisbolt – Kereskedelmi lánchoz tartozó kisbolt

Coop üzlet – egy közösségi tér Mogyoród szívében
Pályázó: Gödöllő Coop Zrt. 29. Szupermarket

Az üzlet Mogyoród központi, kisvárosi hangulatú részén, a Mázsa téren helyezkedik el. A bolt a COOP üzletlánc tipológiája szerint Szupermarket 1. kategóriába sorolt, élelmiszereket és napi fogyasztási cikkeket forgalmazó egység, amely kiemelkedő áruválasztékkal, több mint 7000 cikkelemes árukínálattal áll a vásárlók rendelkezésére.

 

(Forrás: Élelmiszer Online, 2017. május 3.)

2018-as Év Boltja verseny

“Kisbolt” – Kereskedelmi lánchoz tartozó kisbolt:

    Igazi csemege az Egyetemvárosban
    Gödöllő COOP Zrt. 125. Coop ABC – Gödöllő COOP Vagyonhasznosító és Kereskedelmi Zrt.

Legszebb Csemegepult – Pick Szeged Zrt. különdíj/Kereskedelmi lánchoz tartozó kisbolt

     Igazi csemege az Egyetemvárosban
    (Gödöllő COOP Zrt. 125. Coop ABC – Gödöllő COOP Vagyonhasznosító és Kereskedelmi Zrt.)

“Hűtött tejtermék kínálat – Sole-Mizo Zrt. különdíj/Kereskedelmi lánchoz tartozó kisbolt kategória”

    Igazi csemege az Egyetemvárosban
    Gödöllő COOP Zrt. 125. Coop ABC – Gödöllő COOP Vagyonhasznosító és Kereskedelmi Zrt.

 

“KISBOLT” – KERESKEDELMI LÁNCHOZ TARTOZÓ KISBOLT
igazi csemege az Egyetemvárosban

Az üzlet Gödöllő egyetemvárosi részén helyezkedik el és több, mint 5000 cikkelemes árukínálattal áll a vásárlók rendelkezésére. Megtalálható benne az alapvető élelmiszerek, italok, mirelit termékek, kényelmi élelmiszerek, édességek, kávé, tea, fűszerek, konzervek, háztartási –vegyi áruk és non-food termékek széles választéka.

Az üzlet rövid bemutatása:

A mintegy 250 m² eladótéri alapterületű bolt felújítás után 2017 augusztusában nyitotta meg újra a kapuját legfőképpen a nyári szünetről visszatérő egyetemisták előtt, de igyekszik kiszolgálni az Egyetemváros dolgozóit és a városrész állandó lakosait is.

A rekonstrukció során jelentősen megújultak a kereskedelmi egység belső terei: a korszerű üzletviteli elvek szerinti új elrendezés, valamint új esztétikai elemek javítják az átláthatóságot, emelik meg az üzlet színvonalát és a vásárlási élményt, a kapcsolódó épületenergetikai fejlesztések pedig a gazdaságosságot és környezeti szempontokat szolgálják.

Az átalakítás során – tekintettel az üzlet speciális elhelyezkedésére, vevői körére és ebből következően egyedi fogyasztási mintázatára – az alapvető választékon kívül kiegészítő jelleggel nagyobb arányban kaptak helyet a helyben sütött finom pékáruk, a friss cukrászsütemények, grill termékek, valamint az egészséges és gluténmentes valamint laktózmentes árufélék és a kényelmi élelmiszerek is.

Boltunk külső megjelenése alapvetően követi az országos COOP üzletlánc arculati sztenderdjeit prémium kivitelben. Az üzlet padozata, világítása, teljes berendezése, a bolt belső képe, dizájnja a mai elvárásoknak megfelelő, a fő vásárlóközönséget megcélzó. Az áruválaszték súlyozása a speciális vevőigényeknek megfelelve került kialakításra, mely figyelembe veszi a diákok jellemző életformáját. Az üzlet előtt kialakított, virágládákkal és kültéri padokkal ellátott pihenőt a diákok közösségi térként is szívesen használják.

Kiemelendő még, hogy az üzlet mozgáskorlátozottak számára fizikailag akadálymentesített.

 

Forrás: http://storeinsider.hu/gazdasag/cikk/az_ev_boltja_2018___eredmenyhirdetes

2021-es Év Boltja verseny

Átadtuk Az Év Boltja 2021 díjakat – Itt vannak a győztesek!
Store insider- 2021. június 24. 14:28

Végre személyesen is együtt: nagy sikerrel lezajlott Az Év boltja 2021 verseny díjátadója. Az Év Boltja versenyt – amely 2015-ben indult -, idén immáron hetedik alkalommal rendeztük meg. A várva-várt eseményt a pandémia miatt tavaly online tartottuk, most végre élőben találkozhattunk a győztesekkel június 23-án a Larus étterem és rendezvényközpontban. Íme a győztesek listája!

A 2021-es versenyre 73 pályázat érkezett, ezek fele került be a döntőbe az első körös, online értékelés alapján. A szakmai zsűri ezt követően személyesen ült össze, hogy újra átnézve a döntős üzleteket, ismét véleményezzenek, mérlegeljenek és kialakítsák a végső rangsort. Szorosnak bizonyult a verseny, a nevezők kiemelkedően magas színvonalú pályázatokat nyújtottak be, így a zsűrinak kivételesen nehéz dolga volt. Többek között ennek is köszönhető, hogy az eredetileg meghirdetett kategóriákon túl, illetve meghirdetett különdíjak mellett néhány “meglepetés” különdíj is gazdára talált.

A verseny főtámogatója harmadik éve a Sole-Mizo Zrt., kiemelt támogatónk volt idén a Peugeot és a Waberer’s, szakmai partnerünk pedig a NÉBIH.

A díjátadó támogatói a K&K Family friss salátával, a Kométa termékei kóstoltatásával, a Liquid Gold italkülönlegességekkel a Segafredo pedig kávékülönlegességekkel készült az eseményre.

A díjkiosztó mellett, Újraértelmezett kereskedelem címmel szakmai előadásokat is láthattak a résztvevők:

– Vágyi Erik a NielsenIQ ügyvezetője, E-kosár és pandémia, avagy FMCG-trendek a világjárvány alatt című előadását tartotta meg;

– Az Ipsostól Feitel Balázs, ügyvezető beszélt Omnichannel megoldásokról: Mitől és hogyan működik? Milyen stratégiát kövessen a kereskedő a jövőben, ha növekedni akar?

– Végül pedig Steigervald Krisztián, az Emocionális Marketing generációkutatója tartott előadást, a Fogyasztó metamorfózisa, avagy generációs prioritások – címmel.

A szakmai előadások, prezentációkat követően a vendégelőadók kerekasztal beszélgetésen vettek részt: “Hogyan tovább? Avagy, miként lehet építkezni, fejlődni és növekedni az FMCG-piacon a mostani szenzitív helyzetben?” címmel, Ács Dóra, a Store Insider szaklap főszerkesztőjének moderálásával.

Az egyéni boltok kategóriájában 13 díjat, a kereskedelmi láncok kategóriájában 6 díjat adtak át, a támogatók és a Store Insider valamint a Tobacco magazin révén 17 különdíjjal is jutalmaztuk a pályázókat, és kiderültek a közönségszavazás nyertesei is.

2. Kisbolt – Független kisbolt

Kisbolt – Kereskedelmi lánchoz tartozó kisbolt
Pályázat:COOP Erdőkertes- Szívvel, hagyománnyal
Pályázó: Gödöllő COOP Vagyonhasznosító és Kereskedelmi Zrt.

Teljes verzió: http://storeinsider.hu/cikk/sikeresen_lezajlott_az_ev_boltja_verseny_dijatadoja___eloben

verseny